FCI Kompozit

FCI Kompozit

Tápiószecső

Projekt

A cég története egészen a ’70-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor is a még állami tulajdonban lévő VKI ( Villamosipari Kutató Intézet ) kutató intézetben több más kutató intézet közreműködésével magyar mérnökök elkezdték az akkor még teljesen újnak számító kompozit szigetelők fejlesztését.

E fejlesztés sorozat része ként már 1976-ban elkészültek az első 400 kV-os szigetelők folyékony szilikon gumi (LSR) burkolattal. Ezen első szigetelők felszerelésre kerültek a Göd – Léva (SK) nemzetközi távvezeték Magyar szakaszára, ahol több mint 20 éves problémamentes működéssel bizonyították a megbízhatóságukat !

A sikeres kezdet után a Magyar Villamos Művek (MVM) felkérésére 1982-ben megkezdődtek a tömeggyártásra alkalmas gyártási technológia kifejlesztése. A fejlesztés eredménye ként több felkérést kapott a kutató csapat, és sikeres kísérleti projektekben vett részt a világ számos országában (Svájc, Japán, stb.).

A világviszonylatban is jelentős fejlesztéseknek, és az évek alatt felgyülemlett tapasztalnak és know hownak köszönhetően 1991-ben a Japán Furukawa Electric Co. megvásárolta a VKI szigetelés technikai részlegét, melyből megalakult a Furukawa Electric Institute of Technology Kft. (FETI), melyben tovább folytak a fejlesztések már Japán háttérrel.

1993-ban megalakult az FCI Furukawa Kompozit Szigetelő Kft., mely kifejezetten a kompozit szigetelők tömeggyártására specializálódott, és az 1995-ben megépült új üzemben megkezdődött a nagy volumenű termelés.

Az elmúlt 20 évben számos sikeres, és különleges projektben vett részt a cég, melynek következtében a gyártott termékek skálája ma már igen széles, és az üzembe helyezett szigetelők száma meghaladta az 1.500.000 db-ot.

Hely:
Tápíószecső
Építési év:
2014
Panelek:
KS1000 X-DEK, KS1150 TL
Színek:
Ral9007
Méret:
4393m2
Felhasználás:
Gyártócsarnok
www:
http://www.fcifurukawa.hu/

Webhelyünkön, a www.kingspan.com-on, cookie-kat használunk. Látogasson el a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalra, amennyiben többet szeretne megtudni az általunk használt cookie-król, vagy ahhoz, hogy módosítsa a cookie-beállításokat, például hogy törölje hozzájárulását bizonyos cookie-kategóriák használatára vonatkozóan.

Kérjük, kattintson az „Elfogadás és bezárás” lehetőségre, hogy elfogadja a cookie-k használatát webhelyünkön. Amennyiben nem kattint az „Elfogadás és bezárás” lehetőségre, de tovább használja a webhelyet, azzal hozzájárul a Kingspan Csoport összes cookie-jának valamint más harmadik féltől származó cookie-k használatához, amelyek a teljesítmény javítását, jobb funkciókat és a közönség felmérését szolgálják a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalon leírt feltételeknek megfelelően. Ezenkívül feltételezzük, hogy Ön elolvasta és megértette a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalon leírtakat.