A könnyűszerkezetes házak előnyei

24 július 2018 Kingspan Group
építés alatt álló könnyűszerkezetes ház

Amikor családi ház építésében gondolkozunk, szinte bizonyosan feltesszük magunknak a kérdést (illetve, ha tudjuk szakembereknek is), hogy tégla vagy könnyűszerkezetes ház építésébe érdemes-e fognunk. Ez általában nagy dilemma, hiszen mindkét építkezési módnak megvannak a maga pro és kontra érvei, ráadásul a téglaházaknak még komoly múltjuk is van. 
A végkövetkeztetés viszont mindig ugyanaz marad: olyan házat szeretnénk, ami időtálló, komfortos, minőségi és lehetőleg az építkezés se kerüljön többe, mint azt kompromisszum nélkül megengedhetnénk magunknak. De akkor mégis melyik lenne a járható(bb) út? Ebben igyekszünk most segíteni és közelebbről is megvizsgálni a könnyűszerkezetes házak előnyeit.

Mi szól a könnyűszerkezetes házak mellett?

1. Gyors és rövid kivitelezési idő
2. Kiemelt energiatakarékos födém, tető és falszerkezet
3. 10%-kal nagyobb belső tér
4. Földrengés esetén állékonyság
5. Nincsenek allergén anyagok
6. Kevesebb mennyiségű építőanyag

Nem véletlenül került listánk első helyére, mikor a könnyűszerkezetes házak pozitívumait számba vettük a legfontosabb: ezek a típusú házak rendkívül rövid időn belül tető alá hozhatóak, hiszen lényegében csak szerelési munkálatok előzik meg. Ez elsőre egyszerűnek is tűnhet, ám ahhoz, hogy a későbbiekben ne fájjon a fejünk, jó, ha szakképzett, profi munkát végző kivitelezési csapatra bízzuk a munkálatokat még akkor is, ha ezek rövidebb ideig tartanak.

Nincsenek hőhidak, allergén anyagok a falakban

A könnyűszerkezetes épületek száraz technológiával épülnek, ami azt jelenti, hogy nem maradhat víz a falakban, így nem kell tartanunk a későbbi penészesedéstől sem, sőt, hőhidak sem alakulnak ki a homogén anyagfelhasználásnak köszönhetően. Ráadásul a könnyűszerkezetes házakban nincsenek allergén anyagok, a gipsz melyet falburkolásra használnak természetes anyag. És hogy miért említettük a földrengést? Laikusként elsőre azt mondjuk: egy téglaház biztosan jobban bírná, de ha belegondolunk, hogy a könnyebb falak miatt egy ilyen ház könnyebben is veszi fel a föld mozgását, máris értelmet nyer ez a kijelentésünk is.

Hőszigetelés pofonegyszerűen

Kingspan tetőpanelei egyszerű, biztonságos és kompromisszummentes megoldásokat kínálnak a könnyűszerkezetes házak hőszigetelésére, hiszen minden termékünk közös jellemzője, hogy egyedi technológiával, magas minőségen van előállítva. Az általunk forgalmazott szendvicspanelek (és ezek kiegészítő elemei is) kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek, mutatósak, így otthonát tényleg olyanná varázsolhatja a tetőtől a homlokzatig, amilyennek azt csak megálmodta. A forradalmi QuadCore technológiánknak köszönhető pedig rendkívüli hőszigetelési teljesítményük van.

Maradjon képben!

Ha szeretne értesülni új termékeinkről, híreinkről és javaslatainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Ezeket olvasta már?

Kapcsolat

Ha érdeklik a könnyűszerkezetes házak további előnyei, illetve szaktanácsadásra szorulna, keressen minket bizalommal és mi közelebb visszük álmai otthonához.

Kapcsolatfelvétel