5 tipp, amivel energiatakarékosabbá teheti otthonát

13 szeptember 2018 Kingspan Group
Kingspan_house
Bár ennek külön piros betűs ünnepnapja is van a nemzetközi ünnepek sorában (március 6), azt mindannyian jól tudjuk, hogy nem elég évente csupán egyszer odafigyelni az energiatakarékosságra. A környezettudatosságra és fenntarthatósága irányuló nemzetközi világnap csupán egy remek alkalom arra, hogy fokozottabban felhívják a Föld lakosságának figyelmét arra, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatossággal, esetleg befektetéssel, de semmiképp sem kényelmükről való lemondással sokat tehetnek azért, hogy a folyton dráguló és fogyó energia mellett, a Föld energiatartalékait mégis sokáig használhassák, illetve még a rezsin is spóroljanak szabad szemmel jól látható összegeket.

 

Ötletek energiatakarékossághoz

Hogy miképp lehet otthona energiatakarékosabb? Erre adunk most néhány tippet:

1. Energiatakarékos izzókkal
Ha a fent említett téma bárhol, bármikor szóba kerül, talán ez az első dolog, ami eszükbe jut az embereknek: a régi izzókat LED-izzókra cserélni. Köztudott, hogy a hagyományos izzók nagyrészt hőt termelnek és csak minimális mértékben hasznosítják a villamos energiát fény előállítására, viszont a LED-es izzók a befektetett energia jelentős részébőlfényt állítanak elő. 
A LED világítás a ma létező leghatékonyabb elterjedt világítástechnológia: egy LED-es izzók akár 100000 óra élettartamú, napi 10 órás üzemeltetés mellett körülbelül 30 évig nem szorulnak cserére és 70-90%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, mint hagyományos társaik.
2. Apróbb odafigyelésekkel
Bevallom őszintén, gyakran bennfelejtettem egy ideig a telefontöltőm a konnektorba addig, mígnem egy tanulmány került a kezembe arról, hogy például ez az apró figyelmetlenség mennyi energiámba (és pénzembe is) kerül éves szinten. 
Ha pedig belegondolunk abba, hogy hány elektronikai kütyünk van állandóan áram alatt anélkül, hogy azokat használnánk, ez csak hatványozódik. Az úgynevezett standby üzemmód is fogyasztja az áramot, viszont ha ilyen típusú elektronikai cikkeinket billenőkapcsolós elosztóba dugjuk, nem kell mindegyik berendezést ki-be húzogatni a konnektorból, hanem egy kattintással áramtalaníthatjuk őket.

 

A hőszigetelés az egyik legalapvetőbb dolog

3. Tetőszigeteléssel
Újra s újra elképedünk a számok hallatán, de a magyarok kétharmada gyakorlatilag az utcát fűti, hiszen vagy teljesen elavult otthona hőszigetelése vagy – és ez a legelképesztőbb – egyáltalán nincs a hőszigetelés megoldva sok helyen semmilyen szinten. 
Tetőszigeteléssel viszont sokat tehetünk közérzetünk javításáért és a fűtésre-hűtésre szánt energiánk csökkentéséért. A Kingspan tetőrendszerek kitűnő hőszigetelési tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért remek termikus tulajdonságokat biztosítanak minden időben.

4. Napkollektorok használatával
Bár a nagyobb befektetések közé tartozik, a napkollektor telepítése is remek alternatívja az energiatakarékosságnak.A napkollektor egy olyan speciális kialakított épületgépészeti berendezés, amely a napenergia felhasználásával közvetlenül állít elő fűtésre, vízmelegítésre használható hőenergiát.

5. Energiatakarékos berendezésekkel
Egy kevésbé hatékony, régi készülék igazi energiafaló lehet, ám egy új, A+ vagy A++ energiaosztályú készülék pár év alatt behozza az árát. Manapság gyakorta keressük inkább az A++ megjelölésű, számos innovációval gazdagított készülékeket, melyek kevesebb áramot fogyasztanak. Egy átlagos méretű, 180×60-as, A++ energiaosztályú hűtő egy év alatt 205–210 kilowattóra energiát fogyaszt, míg a B osztály esetében egy ugyanekkora méretű és hasonló tudású gép energiaigénye 320–350 kilowattóra. Ez éves viszonylatban közel 10 ezer forintos pluszköltséget jelent az áramszámlánkon. És ez csak egy gép a háztartásból a sok közül…
 
Ha tetője elavult vagy energiatakarékossági megfontolásból tetőfelújításon gondolkozik, forduljon hozzánk szaktanácsadásért vagy kérje árajánlatunkat.

 

Webhelyünkön, a www.kingspan.com-on, cookie-kat használunk. Látogasson el a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalra, amennyiben többet szeretne megtudni az általunk használt cookie-król, vagy ahhoz, hogy módosítsa a cookie-beállításokat, például hogy törölje hozzájárulását bizonyos cookie-kategóriák használatára vonatkozóan.

Kérjük, kattintson az „Elfogadás és bezárás” lehetőségre, hogy elfogadja a cookie-k használatát webhelyünkön. Amennyiben nem kattint az „Elfogadás és bezárás” lehetőségre, de tovább használja a webhelyet, azzal hozzájárul a Kingspan Csoport összes cookie-jának valamint más harmadik féltől származó cookie-k használatához, amelyek a teljesítmény javítását, jobb funkciókat és a közönség felmérését szolgálják a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalon leírt feltételeknek megfelelően. Ezenkívül feltételezzük, hogy Ön elolvasta és megértette a Cookie-irányelvek és -kezelés oldalon leírtakat.

A Cookie szabályozás és ellenőrzés valamint az Adatvédelmi Nyilatkozat 2018 Augusztus 13-án került frissítésre.